Valóra vált Csikó Szabi álma, áll a Nők Lapja Cafe cikkének címében. A Csillag Születik második szériájának autodidakta módon tanult táncosa felvételt nyert a Táncművészeti Főiskolára.

Bár nekem nem ő volt a „kedvencem”, laikus szemmel nézve mégis elismerésre méltó a teljesítménye. Miután megtörtént az, amiről a hír beszámol, szépen visszakövethető a sikertörténet. Ez a srác mert nagyot álmodni tudat alatt, és bár valószínűleg nem ez a műsor volt konkrétan minden vágya, a jótékony, ösztönös belső hit megkérdőjelezés nélkül tört utat számára. Tudom, ilyenkor sokan a szerencsére hivatkoznak, vagy azt mondják, hogy jókor volt jó helyen, de azt hiszem, hogy ezek a dolgok belső indíttatás nélkül elkerülik az embert. Nyilván manapság könnyebbnek mondható a sikert elérni, ha valaki bekerül egy ilyen vagy ehhez hasonló tehetségkutató műsorba, az egyéni hozzáállás előremozdító hatását ettől függetlenül nem lehet figyelmen kívül hagyni. Már maga az, hogy állítása szerint az interneten keresztül tanult meg táncolni, feltételez valami öntudatlan ráérzést. Egy képet, melyet egy vágy indukál, ami aztán saját útjára terelte őt. Szerencsére ennek lehetősége minden emberben benne van. Állítólag bármit is szeretnénk csinálni az életben, azt ilyen formán találhatjuk meg. A vágy, bármennyire is sablonosnak hangzik, sokkal inkább mutat nekünk valamit magunkról, a helyes irányról, mint azt olykor gondoljuk.

Nem tudom, hogy a fiatalságának köszönhető ez a jó értelembe vett naivság, de azt kívánom neki, hogy maradjon ilyen, és akkor talán még ennél is nagyobb dolgok történhetnek vele az életben.

Álmodom egy országról, ahol nincsen szükség sztrájkra ahhoz, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges alapvető hozzávalókat megteremthesse az ember. Ahol az egymásnak ellentmondó érdekek hangoztatása helyet arról kezdenek el beszélni a felek, hogy mit is szeretnének valójában. Ahol nem befolyásolja ennyi ember életét hátrányosan az, hogy nem a lényegről van szó a küzdőtéren. Kimondva, kimondatlanul a téma ismét a pénz, holott kihagyva a fémeket és papírdarabokat a képletből, mindkét oldal képviselői egyszerűen csak jobb életszínvonalat akarnak teremteni maguknak és családjuknak (a cél természetesen nem szentesíti az eszközt). Ahol felismerik az emberek, hogy ennek megvalósítására sokkal több lehetőségük van, mint amit gondolnák, vagy amit éppen most tesznek.

Jó látni az erkélyről, hogy a lakosság többi tagja túllépve bizalmatlanságán vagy nemtörődömségén, kihasználva a felajánlott lehetőséget, autóikkal megállókban rekedt sietős, fázós embereket szállítanak el céljukhoz pusztán azért, mert jótét lelkek. Ahol az ilyen helyzetek megértést és összetartást váltanak ki az elhatárolódás helyett.

Az egymásnak feszülés, a harc sosem a legjobb megoldás, mert túl sok szenvedő alanya lehet. Azt már megtapasztaltam, hogy soha semmi sem történik véletlenül, így nyilvánvalóan a mostani állapotnak is célja van minden szervesen résztvevő ember számára. Leginkább az, hogy az ilyen negatívként kategorizálható történések kapcsán egyáltalán elgondolkodjunk, kimondjuk, hogy mit szeretnénk valójában. Nyilván minden ember életére más hatással van, de így lehet akár magasztosabb jelentést is adni a jelen helyzetnek bárki, bármennyire bosszankodik; értelmet viszont csak akkor nyerhet, ha az első morgolódások után tényleg erről kezdenek el beszélni az emberek, hátha azon kapják magunkat, hogy elmúlni látszanak a problémák…

Közöttünk járnak azok a hétköznapi emberek, akiknek bölcsessége mellett hajlamosak vagyunk szó nélkül elmenni a napi gondok közepette, pedig egy kevés odafigyeléssel hihetetlenül egyszerű, mégis a saját életünkre vonatkoztatható, meghatározó eszmék birtokába juthatunk.

Ilyen például a kitartás, mint fogalom. Sokan keresik a hiányzó láncszemet, amivel jobbá tehetik az életüket, ki ilyen, ki olyan formában. Akarunk valamit, de az első akadályok után hajlamosak vagyunk feladni. Egyszer azt hallottam, hogy az az igazi vágy, amit ma, holnap, holnapután, egy év múlva is álmodunk, ami meghatározza mindennapjainkat, a személyiségünket. Olykor összekeverjük álmainkat ábrándjainkkal, mert állítólag az, amit elfeledünk egy ködös, munkába sietős reggelen, nem tartozik szervesen hozzánk. Lehet benne valami, hiszen mindannyian megtapasztalhattuk már, hogy mindig az működött az életünkben, amiből egy fikarcnyit sem voltunk hajlandóak engedni, amit akkor is magunkénak, önmagunknak éreztünk, amikor az egész világ ellenünk fordult.

Erőss Zsolt hegymászó példája erről a bölcsességről szól. Lábának amputációja után sokan láthatták a kereskedelmi csatornák hírműsoraiban, hogy mosolyogva beszél. Arról beszél, amit élni szeretne az életében, és ettől az sem tántoríthatja el, hogy nem teheti meg olyan formában, mint idáig. Hegyet akar mászni, sikereket akar elérni, és bár azt mondja, hogy nem hitt volna abban a csodában, hogy sérült, fájós lábbal is meg tudta volna tenni fölfelé ezeket a kilométereket, mégis hihetetlen csoda az a tény, hogy így sem adja fel. Mert neki vágya, küldetése van. Meghatározza és befolyásolja. Mit neki amputáció, hisz protézissel, Szendrő Zsolt ugyancsak amputált lábú hegymászó példájával lelki szemei előtt megvalósíthatónak tartja, hogy ugyanazt az életminőséget biztosítsa önmaga számára, mint amit a baleset előtt is.

Lehet nem hinni a csodákban vagy az álmokban, de a csoda jelen esetben Erőss Zsolt mosolya, és a legnehezebb pillanatokban tanúsított kitartása, amiről mindnyájan példát vehetünk, bármilyen álmunkról is van szó, azt hiszem!

Tények - Erőss Zsolt

Hálás köszönet illeti Bagaméri Vikit és Kari Szilvit az Elixír Magazin internetes oldalának szerkesztőit. A Freespirit az Álomgyárral kapcsolatban két cikket is megjelentetett az elmúlt napokban, és külön öröm számomra, hogy találták annyira jónak a blogban található gondolatokat, hogy kevés változtatással tegyék közzé oldalukon, szerzőként tüntetve fel engem. Az irányomban tanúsított igen pozitív hozzáállásuk meglepetésként ért. Segítségükkel, amivel egy blog szárnypróbálgatásait igyekeznek egyengetni mélységes hálával tölt el. Az, hogy láttak egyáltalán fantáziát ebben a kezdeményezésben egyfajta visszaigazolás is számomra arra vonatkozóan, hogy érdemes hallgatni a belső késztetésekre. A sugallatok, amik néha meglegyintik az embert, úgy tűnik, hogy tényleg nem véletlenül jelennek meg életünkben. Az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk- e hallgatni rájuk?

Az Álomgyár is így kezdte egy sugallatként, nem több mint 13 nappal ezelőtt, és nem várt fejlemények alakultak körülötte, egészen hamar. Ez is egy kis álom, ami valóra válni látszik!

Az első cikk.

A második cikk.