Álomgyár

Közhely, de mindenkinek vannak álmai. Oszd meg a többi emberrel a sajátodat! Lehet kicsi vagy nagy, megvalósult vagy megvalósulásra váró, reménytelen vagy reményteljes, gyermek, közép vagy időskori. Mindegy... Nehéz elmondani őket, mert mindenki megkapta már, hogy „bilibe lóg a keze”, amikor szóba kerültek, de itt minden kötelezettség és ítélkezés nélkül megtehető. Eljött az idő, hogy végre a sok kesergés közepette azokról a dolgokról is beszéljünk, amiket igazán szeretnénk elérni az életben! Írj róluk az "alomgyaros@gmail.com" címre, hogy kikerülhessen bejegyzés formájában!

Itt álmodnak

Álmokhoz szóltak

Álomgyár előfizetés

Beköszöntött a Tigris éve

2010.02.16. 13:35 - Darqo

Címkék: filozófia álmok mindenkiálma

Nem tudom, ki hogy van vele, de saját kíváncsiságomat ki szoktam elégíteni néhány horoszkóp elolvasásával. Sok fajta van, egy adott napra vonatkozóan is legalább százféle prognózis, ami teljesen ellentétes információkkal szolgálhat számunkra. Egy idő után nem vettem komolyan őket, miután megfigyeltem, hogy általában semmi nem válik valóra belőlük. gondolatai után Aztán megéreztem annak lényegét, amit jó pár okos ember mondogat: minden jóslatban csak azt kell megfigyelni, hogy milyen hatással van az emberre. Ha jót, ha rosszat írnak, kapcsolható-e a saját életünk történéseihez, és ha igen hogyan kezeljük ezeket. Bármilyen negatív jóslat, ami felkelti a figyelmünket jelzés lehet számunkra, hogy túl sokat aggodalmaskodunk a témával kapcsolatban, mutat egyfajta megrekedést az adott témakörben, míg a lelkesítő mondatok ezek ellenkezői, a vágyaink irányába vezetnek.

Február 14- én beköszöntött a Tigris éve Kínában és a népi megfigyelések, melyek az állatfajták jellemzőin keresztül próbálnak az elkövetkezendőre támpontot nyújtani, sokkal közelebb állnak a szívemhez, mint bármelyik más horoszkóp típus. „A kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbe látás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat.”

Év eleje óta oly sokan reménykednek valami jóban, és egyre több pozitív vágy összpontosul a jóslatokban. A Tigris éve sokkal több jót jelenthet az emberek számára az elmúlt évek történései után, még akkor is, ha a kínai előrejelzések a múltat figyelembe véve jó néhány nagy -és egyesek számára nem túl kellemes- változást is kilátásba helyeznek. A „tovább” után egy hosszabb elemzés olvasható...

„ISTEN HOZTA A FÉM TIGRIS ÉVÉBEN!

A Tigris pozitív tulajdonságai: derűlátó, erős, figyelmes, szenvedélyes, dinamikus, merész, ösztönző, életerős, őszinte, független, szerető, együtt érző, emberbaráti és nagylelkű. Negatív vonásai közé tartozik, hogy kiszámíthatatlan, felelőtlen, lázadó, nyugtalan, vakmerő, türelmetlen, temperamentumos, önfejű, gondatlan, önző és agresszív. A Tigris mély gondolkodó nagy intellektuális képességekkel, ugyanakkor túlzottan magához ragadhatja az irányítást, és önzővé is válhat, sőt gyanakvóvá és ebből fakadóan határozatlanná. A Tigris született, természetes vezető, annak szimbóluma, aminek az oroszlán a nyugati kultúrában, hiszen a tigris közmondásosan a dzsungel királya. Uralkodásra termett, ugyanakkor született forradalmár. Miközben rendkívül ellentmondásos, van hajlama a harmóniára is, hiszen a kínaiak számára élénk csíkos bundája a jin és jang kiegyensúlyozott erőit jelképezi.

A Tigris tehát nagyon szélsőséges vonásokkal rendelkező jellem, vad, gátlástalan, erőszakos, durva, mégis általában szerencséje van az életben mind a szerelem, mind az anyagi javak terén. A legtöbb Tigris jómódú életművész. Szenvedélyes, és olykor a szenvedés sem kerüli el, ez azonban csak megerősíti őt. Sokszor a boldogságot sem ismeri meg. Szereti a veszélyt, rendszeresen és meggondolatlanul vállal kockázatot, alaposan megharcol sikeréért. A nehézségek nem ijesztik el, sőt élvezi a veszélyt, a harcot, ezek nélkül az élet számára nem igazán vonzó. Ez szerelmi életére, munkahelyén kiharcolt pozíciójára egyaránt vonatkozik. Az életben talán több nehézséget kell leküzdenie, mint másoknak, de ez láthatóan nem zavarja, nem törik meg a sorscsapások, a megpróbáltatások, sőt szüksége van arra, hogy időnként győzelmet arasson ezekben a helyzetekben. Szívóssága, mérhetetlen ereje nem engedi, hogy padlóra kerüljön, és ott is maradjon. Nagy szerepe van ebben annak, hogy intelligenciája az utolsó pillanatban mindig átsegíti az akadályokon.

A kompromisszumok számára érthetetlenek, s nem szereti a féligazságokat, félmegoldásokat sem. Nem keresi a biztonságot, s ha nem megfelelő partnert választ, viselkedésével kétségbeesésbe kergetheti. Nem gyűjtöget, nem tervezget előre, a jelenben él, nagyvonalúan megvesz mindent partnerének, amivel örömet szerezhet. Bízik annyira erejében, hogy ha ennek eljön az ideje, a jövőben újra bizonyíthat, ismét vállalkozhat – és megint győzhet. Erős és tehetséges, de általában csak az erejét használja, tehetségét már nem nagyon. Hangulata állandóan ingadozik.

A Tigris nehezen marad meg egy foglalkozásnál. Szereti magát több területen is kipróbálni – és ott győzni, ami viszonylag könnyen megy neki, mert sokoldalú tehetséggel rendelkezik. Ugyanakkor a Tigris vakmerősége és vezetői szerepre törekvése mögött igen sok érzékenység és hiúság húzódik meg. Sokan nagyképűnek, beképzeltnek tartják, nehezen viselik el a Tigris természetét, de ő ezzel nem sokat törődik. Néha egoistának tűnhet, pedig mély emberi érzelmek lakoznak benne, barátaihoz érdektelen kapcsolat fűzi. Szereti, ha csodálják. Lételeme a szerelem. A Tigris csillogó személyiségének varázsát az esetleges határozatlansága, döntésképtelensége és makacssága rombolhatja le.

A Fém tulajdonságai

Ha a fém elem tulajdonságait vizsgáljuk, akkor a következő év az energiája szerint jin. A Fém Tigris így ellentmondásos évnek ígérkezik, hiszen a Tigris jang energiát hordoz. Fontos szempont a most induló év értékelésénél, hogy a kínai legenda szerint a tigris, amely ezer évig él, élete felénél, ötszáz évesen fehér színű lesz, a fém elem színe pedig a fehér, ami jelentős változásokat jelezhet előre. A fém elemhez a kemény, rideg, merev tulajdonságok kapcsolódnak. Céltudatosság, eltökéltség és határozottság, ugyanakkor konokság és szemellenzősség fakadhat ebből.

A kínai asztrológia szerint a Tigris éve a hirtelen váltások s a végletek időszaka. Kompromisszum, középút nem létezik ebben az évben. A fém elem miatt a Tigris évére az élénk, gyors tevékenységek és versengés lehetnek jellemzők. A hangulati ingadozások gyakoriak lehetnek. Ne számítsunk rendre és stabilitásra. Összhangot akkor tudunk kialakítani a Fém Tigris erejével, ha felkészülünk a váratlan változásokra, és nyitottan fogadjuk azokat. Nagy társadalmi átalakulások is történhetnek, akár politikai fordulatok és még összecsapások sem kizártak a világ több táján. A világ mindenesetre eltérülhet arról az útról, amelyen az utóbbi években járt. Ám ez most akár szerencsés is lehet, hiszen jó, ha másfajta folyamatok indulnak be, mint amelyek eddig jelentették az uralkodó trendet. A társadalom kisebb egysége, a család vonatkozásában ugyanakkor a Tigris védelmező és veszélyt elhárító minősége szinte bizonyosan pozitív eredményeket hoz. Összességében a lassú Ökör éve után a Tigris dinamikus éve hirtelen események, váratlan alkalmak és merész tevékenységek izgalmas időszaka lehet, amikor még arra is megvan minden esély, hogy a legmerészebb álmaink is beteljesüljenek.”

Ezen a linken pedig további, az állatövi jegyekre vonatkozó előrejelzések olvashatóak.

Forrás: NLCafe

A bejegyzés trackback címe:

https://alomgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr641763105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása